Bakonya:
Május 1.-én került sor néhány év kihagyás után a XI. Bakonya Kupa sakkversenyre.
Május 12.-én a polgármester részt vett a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás Társulási Tanácsának ülésén.
Május 15.-én került sor Bodán a Faluházban a 20. Niels Bohr fizika és kémia tanulmányi versenyre, ahol négy helyi diák képviselte településünket.
Május 30.-án került megrendezésre a minden évben nagy sikerű bányásztalálkozó.
Május 31.-én kidöntésre került a falu májusfája.
Boda:
Boda Község polgármestere Kovács Győző, május 9.-én, kollégájával részt vett a Hetvehelyen megtartott, “ Erdélyből elszármazottak “ találkozóján. A mintegy, 150 fős vendég számára ünnepi műsort szerveztek a rendezők.
Mindenkit megvendégeltek egy finom ebéddel.
Kovács Győző és kollégája délutántól este 9-00 óráig zenével színesítette a programot.
Május 15.-én a bodai faluházban került megrendezésre az NYMTIT települések iskolásainak a hagyományos Niels Bohr fizika-kémia verseny. A verseny külön programja voltak, a Leőwey gimnázium diákjai által bemutatott kémiai kísérletek. A település polgármesterei külön teremben, az RHK Kft kommunikációs osztályvezetőjével megbeszélést folytattak a programmal kapcsolatban.
Május 23.-án, a bodai tó szigetén ismét házasságkötésre került sor. Az ifjú párt, Kovács Győző polgármester adta össze. A csodálatos környezet, folyamatosan vonzza a vendégeket a településre.
Május 25.-én bodai küldöttség vett tevékenyen részt a Szentlőrinci Mózsa parti rendezvényen. A rendezvény helyszíne a Brantner ház és környezete volt. A boda küldöttség bort kínált a megjelenteknek, illetve finom pörköltöt főztek, melyet jó ízűen fogyasztottak a vendégek.
Ugyan ezen az estén sajnálatos esemény történt a tónál lévő rendezvény téren. Egy nagy fa kettérepedt és rázuhant a halőr házra. A tetőt betörte, illetve elszakította az elektromos vezetékeket. A polgármester a helyszínt felmérve, szakértő kármentesítőt kért fel a helyzet megoldására. A fa teljesen ki lett vágva, gallytalanítva, illetve el lett szállítva, elhárítva ezzel a baleset veszélyt.
Bükkösd:
Nagyon sikeres volt az idei Családi- és Gyereknapunk, amit május 30-án tartottunk a Sportpályán. Rengeteg színes programmal, versennyel, műsorral vártuk a látogatókat, ahol kicsik, nagyok és a felnőttek is jól érezték magukat. A rendezvény nagy összefogással valósult meg, ahol az Önkormányzat és a település összes civil szervezete részt vett a szervezésben és lebonyolításban is. Ezúton is köszönjük mindenkinek!
Május 31-én a Szentlőrinci Horgász Egyesület a Bükkösdi Horgász tavon horgász versenyt szervezett a gyerekeknek. Nagyon sokan jelentkeztek, a tó tele volt vidám gyerekekkel, akik nagyon élvezték a pecázást. Minden résztvevő gyerek horgászbotot, szereléket, csalit és etetőanyagot kapott. A végén egy kis ajándékkal és éremmel térhettek haza.
Megkaptuk a játszótereink felülvizsgálatának a jegyzőkönyveit. Már zajlanak a megbeszélések a javításokra, igyekszünk minél előbb megjavíttatni a hibákat.











