Bakonya:
Október 3.-án nagyszabású keresztelő ünnepség volt a faluban, ahol 12 gyermek vette fel a keresztséget.
Október 10.-én Idősek napi rendezvény volt a kultúrházban, ahol a 60 év felettieket köszöntötte a képviselő-testület. Egy nagyon jó hangulatú énekes előadással és finom vacsorával vendégeltük meg településünk szép korú lakóit, valamint 25.000.- forintos önkormányzati támogatást kaptak.
Október 16.-án a polgármester rész vett a PKSZAK Idősek Napi ünnepségén Kővágószőlősön.
Október 17.-én került megrendezésre a TeSzedd!- Önkéntesen a tiszta Magyarországért hulladékgyűjtési program.
Október 23.-án a Képviselő-testület megemlékezett az 56-os forradalom hőseiről.
Október 31.-én Halloween délután került megrendezésére az RNÖ, valamint a Patkó Bandi Gasztrokulturális Egyesület támogatásával.
Boda:
Megkezdődött a Petőfi utcai járda felújításának első üteme. Az első ütemben a teljes hosszúság fele készülhet el, az elnyert pályázati kiírásnak megfelelően.
Az önkormányzati dolgozók megkezdték a temető kerítés karbantartását- megújítását.
Boda Polgármestere, Kovács Győző az NYMTIT társulást képviselve, részt vett Brüsszelben, az Európa parlamentben tartott GMF közgyűlésen, panel megbeszéléseken.
Bükkösd:
Október 02-án az Idősek Világnapja alkalmából ünnepséget szerveztünk a település 60 év feletti lakosainak tiszteletére. Nagy szeretettel készültünk a programra, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy viszonozni tudjuk azt a sok szépet és jót, amit tőlük kaptunk. A rendezvényre a Bükkösdi Óvoda és a Bükkösdi Általános Iskola is megható műsorral készült, sok könnyet és mosolyt csalva az emberek arcára. Kállai Gergely és Stubendek Katalin pedig az operett és táncdal fesztivál világába kalauzolta el a nézőket. A műsorok után egy finom vacsora várta vendégeinket, majd az estig tartó zenés mulatságban Hamzai László játszotta a talpalávalót. Vidám hangulatban telt az este, rengeteg beszélgetéssel és nevetéssel.
Önkormányzatunk idén második alkalommal regisztrált az országos TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért programra. Településünkön október 18-án vasárnap tartottuk a szemétszedési akciót. Nagyon sok önkéntes jelentkezett, aminek nagyon örülünk, mert érezhető, hogy mennyi embernek fontos környezetünk tisztasága. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani, mindenkinek, aki jelen volt és segített abban, hogy a település nagy részét megtisztítsuk.
Október 23-án megemlékeztük az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából a bükkösdi Kopjafa mellett. Az Orchidea Nyugdíjas Egyesület ünnepi műsorral készült az alkalomra, koszorúval és gyertyagyújtással emlékeztünk meg a forradalom, és szabadságharcban részt vett, és elhunyt hősök emlékére.
Közterületeinken folyamatosak a munkálatok a lehullott falevelek és ágak eltakarítása végett, valamint Mindenszentek előtt a temetőink megszépítése és rendbetétele is zajlik.
Szervezés alatt vannak az év végi ünnepi programjaink. A megbeszélések és előkészületek szakaszában járunk.
Október 31-ére az Együtt Bükkösdért Egyesület Halloween-i felvonulást és műsort szervezet a település gyerekeink.
Értesítjük a kedves olvasókat, hogy a könyvtárba új könyvek és DVD-k érkeztek!
Nyitvatartás: H-CS: 08:00 - 16:00
P: 08:00 - 13:00
tel.: 30/321-2696
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Bakonya:
Szeptembertől a jelenlegi létszámmal folytatódik Bakonyán a közmunka program.
Szeptember 4.-én Cserkúton, az Élménytérben részt vettünk a XXIII. Tájoló Nap társrendezvényén, a 11–14 éves diákok játékos szellemi vetélkedőjén.
Szeptember 5.-én Bodán a XXIII. Tájoló Napi szakmai fórumon vett rész a polgármester úr és meghívottjai.
Szeptember első vasárnapján Bányásznap alkalmából koszorúzást tartottunk.
Szeptember 12.-én nagysikerű szüreti felvonulás volt a községünkben. Táncosokkal, lovasokkal mulattunk hajnalig.
Boda:
Nagy sikerrel, magas színvonalon megrendezésre került szeptember 4.-én a Bodáról elszármazottak találkozója. Ezt követte a bodai szüreti fesztivál, melynek helyszíne, már az újonnan kialakított rendezvény téren, a tónál volt. Minden korosztály megtalálhatta ezen a napon a kedvére való műsort. Délben közös ebédre várta a megjelenteket az önkormányzat, majd elindult a fellépő dömping. A napot este bál zárta.
Boda község iskolásai részt vettek, a Cserkúton megrendezett Tájoló napot megelőző versenyen. A 11 településről érkező gyermekek, nagyon hangulatú szellemi vetélkedőn vettek részt. A verseny első helyezettje, Boda csapata lett.
Megkezdődött a futball szezon Boda csapatai számára is. A szakosztály 8 csapatot üzemeltet hosszú évek óta. A Bozsik programban részt vevő 7-9 korosztályú csapatai, Szentlőrincen minden mérkőzésüket megnyerték. A 16-os korosztály az első mérkőzését szintén megnyerte, a felnőtt csapat pedig három mérkőzéséből kettőt megnyert, egyet elveszített.
Megkezdődött a Petőfi utcai járda felújításának előkészítése. Az első ütem munkálatai október elején kezdődnek.
Bükkösd:
Szeptember 12-én került megrendezésre településünkön a Magyar Távlovagló és Távhajtó Szakág VI. Országos Bajnoki fordulója, ahol 20, 40, 60 és 80 km-es távon mérethették meg a versenyzők magukat.
Szeptember 13-án ismét élettel telt meg a Templom terünk, rengeteg ember látogatott ki a Bükkösdi Búcsúba. A színes kavalkád, a kirakodó vásár, a kis- és nagy ringlis hinta és a céllövölde visszavarázsolt minket gyerekkorunkba. A gyerekek szórakoztatásáról a körhinták, légvár, ügyességi játék, kézműves foglalkozás, arcfestés és csillámtetoválás, majd a Handa Banda Gyerekzenekar műsora gondoskodott. A Magura Néptáncegyüttes gyönyörű táncbemutató előadással emelte a rendezvény színvonat. Bódi Csabi és a Groovehouse Együttes fellépését pedig hatalmas tömegű érdeklődés övezte. Reméljük aki kilátogatott a rendezvényre pozitív élményekkel gazdagodott.
Szeretettel készülünk az Idősek Napi rendezvényünkre, amit október 2-án fogunk megtartani a Sportcsarnokba.
Elkészült a Gyógyszertár kerítése, ami a Versenyképes Járások Program keretében és fele arányban önköltséggel valósult meg.
Weboldalunkon sütiket (cookie-k) használunk, melyek olyan kis adatfájlok, amelyeket a webhely kérésére a böngésző eltárol a felhasználó számítógépén, mobil eszközén. A cookie engedélyezi a webhely számára, hogy időről időre megjegyezze a műveleteket vagy a beállításokat.
Többféle süti létezik, más-más célból használjuk azokat honlapunkon. Vannak kényelmi funkciót szolgáló sütik, melyek megjegyzik beállításait, hogy azokat ne kelljen minden belépésnél újra megtennie. Vannak olyan sütik is, melyek az oldal használatának elemzésében hasznosak számunkra, hogy azt fejleszthessük és Önnek releváns tartalmakkal láthassuk el.
A sütik elfogadása önkéntes, az Ön hozzájárulásán alapul, melyet a süti figyelmeztetésben található „Elfogadom” gomb megnyomásával megad, de a figyelmeztetés megjelenését követően böngészésének folytatásával is megadja hozzájárulását ráutaló magatartásával. Önnek jogában áll a hozzájárulását bármely időpontban visszavonni (süti beállításainak módosításával, törlésével), ez azonban nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.
A legtöbb böngésző alapértelmezett beállítása általában elfogadja a sütiket, azonban lehetőséget adnak arra, hogy a felhasználók beállítsák, hogy a böngésző visszautasítson bizonyos típusú sütiket vagy akár egy konkrét választott sütit, a sütiket bármikor törölhetik, vagy beállíthatják úgy a böngészőjüket, hogy az küldjön figyelmeztetést akkor, ha sütit küld. A sütik letiltása, törlése vagy használatuk korlátozása esetében azonban előfordulhat, hogy a weboldal funkciói nem fognak megfelelően működni.
A sütik letiltására vagy engedélyezésére vonatkozó információ böngészője „Súgó” menüpontjában található. A népszerű böngészők esetében a sütik beállításával kapcsolatos tájékoztatás a következő linkeken érthető el:
A süti fájlok mobiltelefonon vagy más mobil berendezésen történő irányítására vonatkozó részletes információk megtalálhatók az adott telefonkészülék vagy mobil berendezés Felhasználói kézikönyvében/használati utasításában.
has_js: az általunk használt tartalomkezelő rendszer, a Drupal használja ezt a cookie-t a felhasználói élmény növelése érdekében. Adatkezelés időtartama: a vonatkozó látogatói munkamenet lezárásáig tartó időszak.
serverid cookie: általában az oldal betöltődés egyensúlyáért felel és beazonosítja a szervert, ami az utolsó oldalt a böngészőnek elküldte. A munkamenet végén lejár.
Simple Cookie Compliance: ez a modul a cookie-k megfelelőségének ablakának a weboldal tetején történő megjelenítésére szolgál. A modul célja, hogy könnyen konfigurálható legyen, és bármilyen weboldalhoz illeszkedjen. A következő szolgáltatások valósultak meg: jelenítse meg a süti-elfogadása ablakot a weboldal tetején; a Beállítások oldal, így könnyen hozzáférhet az ablak szövegéhez.
_ga (A _ga Google Analytics süti): az egyes böngésző látogatók megkülönböztetésére szolgál. Értékként egy véletlenszerűen generált számot tartalmaz (pl.: GA1.2.255322818.1517541613). Segítségével hosszútávú statisztika készíthető a felhasználók általi webhelylátogatásokról. A webhely minden egyes oldalkérelmében szerepel. Alapértelmezés szerint 2 év után jár le, de ezt a webhelyek tulajdonosai tetszés szerint módosíthatják.
_gat (A _gat Google Analytics kuki): a Google tájékoztatása szerint a kérelem gyakoriságának szabályozására szolgál – korlátozza az adatgyűjtést a nagy forgalmú webhelyeken. A webhely minden egyes oldalkérelmében szerepel. 1 perc után lejár.
_gid (A__gid Google Analytics cookie): A Google sütije. Minden látogatott oldalra egyedi értéket tárol. Értékként egy véletlenszerűen generált számot tartalmaz. A webhely minden egyes oldalkérelmében szerepel. 24 óra után lejár.
Honlapunk a Google Analytics szolgáltatását használja, mely a weboldal teljesítményét méri. Ezekkel az elemzésekkel a weboldalt átláthatóbbá, felhasználó-barátabbá tehetjük. Ez a szolgáltatás is használ sütiket, melyek nem tárolnak személyes információkat a számítógép IP-címén kívül, az adatokat név nélkül kezelik.
Ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a Google Analytics sütik információkat gyűjtsenek, telepítenie kell egy kiegészítőt (Google Analytics plug-in) a böngészőjébe. Erről további információkat az alábbi linkeken találhat:
http://www.google.com/intl/hu/policies/technologies/ads/
https://www.google.com/settings/ads/preferences/
https://support.google.com/analytics/answer/6004245
Adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 17-i 2016/679/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján történik. E jogszabályokban foglalt jogait (előzetes tájékozódáshoz való jog, helyesbítéshez, tiltakozáshoz, törléshez, hozzáféréshez, adatkezelés korlátozásához, adathordozhatósághoz való jog) a sütik használata során is érvényesítheti.
További információért bizalommal forduljon a adatvédelmi az adatkezelőkhöz:
Adatkezelők:
Adatkezelő: Bükkösd Község Önkormányzat
7682 Bükkösd, Kossuth L. u. 48.
Adatkezelő: Bicsérdi Közös Önkormányzati Bükkösdii Kirendeltsége
Cím: 7682 Bükkösd, Kossuth u. 48.
Telefon: +36 73 578 560
E-mail cím: hivatal@bukkosd.hu
Közös adatkezelő: Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal
7671 Bicsérd, Alkotmány tér 3.
e-mail: jegyzo@bicserd.hu
Telefon: +36 73 472 297
Az adatkezeléssel kapcsolatos kifogásait, intézkedési javaslatait a hivatal@bukkosd.hu e-mail címen fogadjuk.
Személyes adataira vonatkozó jogainak megsértése esetén a hatósághoz az alábbi elérhetőségen nyújthatja be panaszát: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság - 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22c, elérhetősége: ugyfelszolgalat@naih.hu. Továbbá lakhelye vagy tartózkodás helyi szerint illetékes bírósághoz is fordulhat jogorvoslatért.