A műemléki védelem alatt álló, U alakú épületet Baranya megye legelegánsabb homlokzatú barokk kastélyaként tartják számon. Tervezője Fischer von Erlach, Mária Terézia híres építésze volt. Egyes források szerint az épületet Petrovszky Zsigmond építtette 1786-ban, más kutatók úgy vélik, hogy a kastélyt Horváth Dániel építtette vejének, Petrovszky Józsefnek és leányának, Horváth Krisztinának. A barokk kastélyon felismerhetők a copf stílusjegyek is. Az épület főkapuja feletti erkély hermákra támaszkodik. Háromtengelyes, oromzatos és manzárdtetős középső része kiemelkedő. A homlokzat középső, kiugró rizalitja címeres timpanonnal készült. Az emeleti helyiségeit stukkós tükörmennyezet, nagytermét ún. koporsó boltozat fedi. A Mária Terézia-kori kastélyok mintáját követi az emeleti dísztermet megvilágító hármas ablakok megemelt magassága. Az itt élő emberek úgy mesélik, hogy a kastély ura (az egyik Jeszenszky Ferenc) igen szeretett kártyázni. Egy alkalommal jelentős összeget veszített, és pénz híján azt ajánlotta fel tétként, hogy a kastély néhány ablakát befalaztatja. Ezeknek az ablakoknak a helye látszik is a főbejárati homlokzaton. A kastély az államosításig a Jeszenszkyek tulajdona volt, majd 1953-tól nevelőotthonként működött. Közben az épület állaga jelentősen leromlott. A nevelőotthont 1997-ben felszámolták, és két év múlva Kovács Bálint Ybl-díjas építész vásárolta meg a kastélyt, és elkezdte a felújítást.

Az õsi kastélyt 1788-ban Jeszenszky Antal építtette . A kastélyt az õ leszármazottjai , örökösei bírták az államosításig. Az idõk során többször is átépítették, melynek eredményeképpen tovább bõvült. 1790-ben egy tűzvész során a kastélyt Jeszenszky Antal ismét felépíttette. Jelentõs a XIX.sz. elsõ felében Jeszenszky Nepomuki János kastélyfelújítási munkálatai is, melyek során belsõ átalakításokat végeztek, elsõsorban az ÉK-i szárnyban. A XIX.sz. harmadik negyedére eshetett ismét egy átalakítás, hiszen a padlásról mázatlan terrakotta épületdíszek kerültek elõ e korból. Jeszenszky Zoltán idejében kerülhetett Megyefára az a hasáb alakú, fehér mázas, valószínûleg a pécsi Zsolnay-gyárban készült cserépkályha, amelynek töredékét szintén a padláson találták meg. Jeszenszky Lajos igen vagyonos ember volt. Házassága alkalmával (1900-ban) bővíttette, részben átépíttette a kastélyt. Ekkor épült az udvari, É-i bejárat, a NY-i sarkon az emeletes torony, a D-in pedig a tereferélõnek nevezett, oszlopos, nyitott pavilon. Az egyenlőre ismeretlen építész értõ kézzel nyúlt a régi úrilakhoz, amelyet a kor ízlésének megfelelõen, elegáns, villa-szerű formára alakított át.

Sonkoly Károly írásában ezt olvashatjuk: "A régi úrilak pusztulása a II.világháború végén kezdõdött. A környékre bevonuló orosz katonák a bútorok egy részét kiszórták az udvarra, s ekkor semmisült meg a családi levéltár anyagának egy része is." 1949-ben a kastélyt államosították, s elõször az Ásványbánya igazgatósága használta. Később a megalakult Állami Gazdaság központja lett, majd a Szigetvári Cipőgyár kihelyezett üzemének adott otthont. A belső tereket hatalmas gépsorokkal töltötték fel, a kastély egy valóságos nagyüzemmé vált. A belső közfalakat, a parkot, a külsõ homlokzatot nem óvták.1985-ben mégis nagy előrelépést jelentett a kastély állagmegóvása érdekében az, amikor műemléki védettség alá helyezték. Az 1990-es évek elején a cég (cipőgyár) úgy döntött, hogy a bükkösdi kihelyezett üzemét felszámolja. Ezek után a kastély a pécsi székhelyű "Hercegnõ Kft" tulajdonába került, és hozzákezdett a felújítási munkálatokhoz. Nagy horderejű, látványos munkákat végeztek, ám a cég csődbe ment, az épület üresen áll. A Kft pénzügyi összeomlása után, a külső tatarozás befejeztével a 200 éves kastély gazdára vár.

Kápolna

Megyefalvi Horváth Dániel emeltette az elsõ szenthelyet , a kápolnát 1739-ben nejével , Pávicz Katalinnal az 1786-ban épült Petrovszky kastély feletti dombon . Ez a hely régebben szõlõhegy volt. A kápolna bizánci stílusú kupolás fatornyával és éles homlokzatával uralja az alatta elterülõ síkot . Ajtaja felett felirat áll az építtetõkrõl . Késõbb oldalára került Jeszenszky Antal sírtáblája is . Alatta tágas üreg , a családi sírbolt helye . A sírbolt bejáratát Jeszenszky Ferenc kegyúr-özvegye látta el díszes vasrácsos kapuval .

A bejárattól jobbra elhelyezett tábla felirata a következõ: "Itten nyukszik jó nemes Megyefalvai Jeszenszky Antal Baranya vármegyének vincze birája . 23 esztendõs iffjú , kinek holt teteme ide tetetett. 26. április 1805. " A források által is ismert Jeszenszky Antal 1752-1812 között élt . Az ifjú vagy a fia , vagy egyik testvérének a fia lehetett , bár erre utaló adat nincs a birtokunkban. A kápolnában találhatjuk I. Jeszenszky Ferenc és I. Jeszenszky Ferencné (Kliegl Terézia) síremlékét. A két márványtábla egymással szemben , a kripta falán látható . Ide temették el IV. Jeszenszky Ferenc Jenõt is , emlékét szintén márványtábla õrzi , rajta eme felirattal: "Itt nyugszik kisjeszeni és megyefalvai Jeszenszky Ferenc Jenõ. Született 1872 október 13-án - meghalt 1919 január 11-én. Mint vármegyéjének munkás és közbecsült tagja - mindenki által szeretve. Élete delén hagyta itt boldogságát - szeretõ hitvesét és három kis gyermekét. Világháborúban hazájának többször kitüntetett és harczban sebesült vitéz katonája volt .Önzetlen egyenes jelleme legyen példa utódainak ."

A római katolikus templom

A templom bükkösdi templomot 1791-ben Petrovszky Zsigmond építtette testvérével, amely eredetileg fazsindelyes volt. A szóhagyomány szerint az oltár alapzata a pécsi jakabhegyi Pálos-kolostorból való és goricai márvány. Tervezője Buch József, aki Pécs első rajztanára volt. Szobrász, tervezõ, festõ. Õ készítette a templom előtti hídnál álló Szent János és Szent Franciska szobrokat 1800 és 1801 között késõ barokk stílusban; valamint a templom homlokzatában lévõ fülkékben elhelyezett Nepomuki Szent János és Szent Zsigmond szobrokat. Az ő nevéhez fűzõdik - az eredetileg a templom elõtti téren állt - díszkút is, amely jelenleg a Petrovszky kastély parkjában áll. 1807-ben a templom tetőzete leégett. Özvegy Petrovszky Jánosné a tetőzetet újjáépíttette. A díszes szószék festett képe egy jellegzetes poroszos öltözetű parasztot ábrázol, aki búzát vet. A porosz öltözet utal a német nemzetiségű betelepített lakosságra is, a búzavetés pedig az egyházi ige terjesztésére a hívők körében.

Kalotai László a bükkösdi templomról ezt írja: "A Boldogságos Szûzanya szentséges nevére és Nepomuki Szent János tiszteletére emelt templomának építését 1792-ben fejezték be, 1796-ban szentelték fel. Plébániája 1788 óta van, anyakönyvet 1789 óta vezet..."

E régi házaknak sokszor szakadt a viseletük, elvesztették pompájukat, ma már sajnos többnyire kopott „álruhában” kénytelenek járni. Mégis, ha szemünk nyílik rá, megláthatjuk: búvópatakként föld alá bújt történetek itt maradt mesehősei e régi épületek – nekünk szóló tanulságokkal és emlékeztetőkkel. Nagyon becsüljük meg, ne ítéljük feltétlenül bontásra e régi remekműveket, vagy ha mégis szükséges, a tervezett új épületek ne a múló divatot kövessék. Ne higgyünk azoknak, akik kalmárlélekkel állandóan a divatossal, a „new”-val nyúznak bennünket, s azzal akarnak megvádolni, hogy a múltat másoljuk. A múltat nem lehet másolni, hiszen mások az igényeink és az életkörülményeink. Viszont a jövőbe lépni, s abban tartós nyomot hagyni, a távolugráshoz hasonlóan lehet csak. Ahhoz előbb a „múltba” kell hátrálni...

Ezért a múlt megbecsülése, ha kapcsolódni tudunk hozzá, hosszú távon térül meg: nem esik szét a jövőnk. Tanuljunk a múltjukat megbecsülő településektől. Nem véletlen, hogy aki nyaralása céljának nem természeti, hanem épített környezetet választ, az a patinás, régi városokat és falvakat látogatja. A népi építészet még megmaradt tanúépületei szerethetően, szinte emberi arccal tekintenek az utca felé két ablakszemükkel, emberléptékű, jó homlokzati arányaikkal. A tornácok „is-is” tere barátságossá, szinte hívogatóvá teszi e házakat, a tornác nélküli, zárt, begubózó épületekhez képest. Viseletük felújítható, a szigeteletlen nedves falak alászigetelhetők, s korunk igényeinek megfelelő szerethető lakóházakká varázsolhatók. A lehetséges, hagyományhoz illeszkedő homlokzati felújításokról és a mai igényekhez illő belső átalakításokról később ejtünk szót. E település(eke)t egykor benépesítők között németek is voltak. Aki járt már német vagy osztrák skanzenekben, az tapasztalhatta, hogy ott egészen másfélék a parasztházak. Hoszszú szálfenyőkből készülnek, a falak is, egyetlen hatalmas tető alá hozva a lakószobákat és a gazdaságot. A magyarországi hosszú parasztházak keskenyebb szélességét a fenyőnél rövidebb, kevésbé szálas tölgyfagerenda, mint helyi építőanyag szabta meg. A tornác is jellegzetesen magyar sajátosság. A németek építészete itt a magyar népi építészethez hasonult. Ami viszont német sajátosság, az a homlokzati díszítés, mely városi mintákat követve klasszikus épületelemekkel dolgozik. (féloszlopok, timpanonok, előregyártott tagozatok). Ezzel ellentétben a magyar népi építészet eredetileg a maga homlokzatait képírással formálja, és vakolathímeit az asszonyok hímzéseihez hasonló elvek szerint képezi. E szerves, egységes szemlélet jellegzetesen magyar sajátosság. Alig volt régen lakóház, amit valamilyen módon ne „írtak” volna meg, ne lett volna jeles ház. A mára levert, síkra csupaszított homlokzatokat éppen ezért ne az elmaradottsággal társítsuk és főleg először ne a buldózer jusson eszünkbe róluk. Vegyük észre a jó arányokban rejlő lehetőségeket. A polgárias jellegű házak lebutított homlokzatai is újra visszanyerhetik az élet részletgazdagságát megidéző és ugyanakkor nemes arculatukat, de csak akkor, ha nem a giccsből, hanem a népművészet tiszta forrásából merítünk, hozzáértő szemlélet és kezek által.  (forrás: Gáspár Róbert In: Bükkösd Településképi Arculati Kézikönyve)

 Néhány péda a 11 országos műemléki és 51 helyi védelem alatt álló épületből: