A Magyar Közút Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. kérésére ezúton szeretnénk tájékoztatni a lakosságot,
hogy Szentlőrinc településen ideiglenes forgalmi változás lesz, a javítási munkálatok miatt.
Az eddigi évekhez hasonlóan szeptember 10-én tartottuk meg a Mária napi búcsúval egybekötött Falunapunkat. Igyekeztünk minél színesebb programmal és sok játék lehetősséggel készülni a látogatóknak. A gyerekek számára egész napos szórakozást biztosítottak a vidámparki eszközök, a kézműves foglakozás, horgászat, csillámtetkó és az arcfestés. Egész nap közlekedett a Cabrio Busz , mellyel a Bükkösdi Ökoparkba ingyenes volt a látogatás és a gyerekeknek a lovaglás is.
Sok vendéglátó árus is volt kint a rendezvényen.
Délelőtt a Hangoló Gyerekszínház szórakoztatta a gyerekeket. Délutáni program a Szenior Örömtánc Csoport műsorával kezdődött, akiket a T-Dance Egyesület hip-hop táncbemutatója követett. A Pécsi Ércbányász Fúvós Zenekar és a Magyarhertelendi Bordalkör műsora remek hangulatot teremtett. Az Orchidea Nyugdíjas Egyesület és az Esthajnal Nyugdíjas Klub is színvonalas műsorral lépett fel.
A rendezvény sztár fellépői Peter Srámek és a Triász Együttes volt.
Rengeteg látogató érkezett a rendezvényre, reméljük mindenki jól érezte magát a nap folyamán.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik támogatták, részt vettek a szervezésben és lebonyolításban, illetve bármilyen formában segítették a rendezvény létrejöttét.
Értesítjük a kedves olvasókat, hogy a könyvtárba új könyvek érkeztek!
Nyitvatartás: H-CS: 08:00 - 16:00
P: 08:00 - 13:00
tel.: 73/378-416
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Bakonya:
Augusztus 3-án folytattuk a közösségépítő programot Dóri Évával a hivataludvari pajtában. Ez alkalommal Bakonya szellemi, természeti és épített kincseit gyűjtöttük össze.
Augusztus 9-én a Virágos Magyarország kéttagú zsűrijének mutathattuk meg zöldterületeinket, virágos köztereinket és ezek fejlesztéséről szóló elképzeléseinket. A díjkiosztó gálára november végén kerül sor.
Az Államalapítás ünnepére díszbe öltözött a Bakonya felirat, a buszmegálló, a Millenniumi park és a Körforgalom.
Augusztus 21-től 25-ig Mókus Rita és Eszter kiváló szervezésében megrendeztük az Erzsébet tábort iskolás gyerekek részére. A sok kézműves, kreatív foglalkozás mellett jutott idő sportra, zenére és a nagy hőségben vizes játékokra is. A tábori kirándulás idén a Siklósi várat célozta meg.
A közvilágítás korszerűsítésére, LED lámpatestek cseréjére augusztus utolsó hetében került sor.
Boda:
Folyamatosan zajlik a kármentesítés a településen az elmúlt időszak nagy erejű vihara után. A vihar miatt eltört ágakat, fákat kell ki illetve levágni, elszállítani a balestek elkerülése miatt! Az önkormányzat és dolgozói folyamatosan végzik a munkát.
Önkormányzatunk a falu iskolásait, és középiskolásait iskolakezdési támogatásba részesítette egyszeri 10.000.- Ft összegben.
Szeptember 8.- án, és 9.- én Bodán kerül megrendezésre a XX. Tájoló Nap. A szakmai tanácskozást követően a Szüreti Fesztivál programjaival várjuk a környező települések lakósait.
Bükkösd:
Augusztus 12-én a Bükkösdi Német Önkormányzat és az Orchidea Nyugdíjas Egyesület közösen kirándulást szervezett Veszprémbe.
Jó hangulatban lelt a nap, mely során a résztvevők kis vasúttal körbe járták Veszprém nevezetességeit ezután beültek egy finom ebédre is. A délelőtt folyamán ellátogattak Herendre is a Porcelánművészeti Múzeumba. Sok élménnyel gazdagodva jöttek haza a résztvevők.
Elindítottuk az iskola közelében a gyalogátkelőhely kialakításának folyamatát, mely a buszöblöknél teszi biztonságosabbá a közlekedést az iskolába járók számára.
Megtörtént a közbeszerzési eljárás elindítása a külterületi útépítéseknél a Goricai valamint a Hetvehellyel közös Káni útszakaszra.
Az eddigi éveknél jelentősen nagyobb csapadékmennyiség miatt jóval többször kellett idén a zöldterületeinket nyírni és a vihar károk miatt is megnövekedtek a karbantartási feladataink.
Finisbe ért a települési búcsúnk szervezése, melyet 2023. szeptember 10-én tartunk a Templomtéren. Sok programmal és foglalkozással várjuk a település és a környék lakóit. Reméljük mindenki számára jó szórakozást fog hozni.
Weboldalunkon sütiket (cookie-k) használunk, melyek olyan kis adatfájlok, amelyeket a webhely kérésére a böngésző eltárol a felhasználó számítógépén, mobil eszközén. A cookie engedélyezi a webhely számára, hogy időről időre megjegyezze a műveleteket vagy a beállításokat.
Többféle süti létezik, más-más célból használjuk azokat honlapunkon. Vannak kényelmi funkciót szolgáló sütik, melyek megjegyzik beállításait, hogy azokat ne kelljen minden belépésnél újra megtennie. Vannak olyan sütik is, melyek az oldal használatának elemzésében hasznosak számunkra, hogy azt fejleszthessük és Önnek releváns tartalmakkal láthassuk el.
A sütik elfogadása önkéntes, az Ön hozzájárulásán alapul, melyet a süti figyelmeztetésben található „Elfogadom” gomb megnyomásával megad, de a figyelmeztetés megjelenését követően böngészésének folytatásával is megadja hozzájárulását ráutaló magatartásával. Önnek jogában áll a hozzájárulását bármely időpontban visszavonni (süti beállításainak módosításával, törlésével), ez azonban nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.
A legtöbb böngésző alapértelmezett beállítása általában elfogadja a sütiket, azonban lehetőséget adnak arra, hogy a felhasználók beállítsák, hogy a böngésző visszautasítson bizonyos típusú sütiket vagy akár egy konkrét választott sütit, a sütiket bármikor törölhetik, vagy beállíthatják úgy a böngészőjüket, hogy az küldjön figyelmeztetést akkor, ha sütit küld. A sütik letiltása, törlése vagy használatuk korlátozása esetében azonban előfordulhat, hogy a weboldal funkciói nem fognak megfelelően működni.
A sütik letiltására vagy engedélyezésére vonatkozó információ böngészője „Súgó” menüpontjában található. A népszerű böngészők esetében a sütik beállításával kapcsolatos tájékoztatás a következő linkeken érthető el:
A süti fájlok mobiltelefonon vagy más mobil berendezésen történő irányítására vonatkozó részletes információk megtalálhatók az adott telefonkészülék vagy mobil berendezés Felhasználói kézikönyvében/használati utasításában.
has_js: az általunk használt tartalomkezelő rendszer, a Drupal használja ezt a cookie-t a felhasználói élmény növelése érdekében. Adatkezelés időtartama: a vonatkozó látogatói munkamenet lezárásáig tartó időszak.
serverid cookie: általában az oldal betöltődés egyensúlyáért felel és beazonosítja a szervert, ami az utolsó oldalt a böngészőnek elküldte. A munkamenet végén lejár.
Simple Cookie Compliance: ez a modul a cookie-k megfelelőségének ablakának a weboldal tetején történő megjelenítésére szolgál. A modul célja, hogy könnyen konfigurálható legyen, és bármilyen weboldalhoz illeszkedjen. A következő szolgáltatások valósultak meg: jelenítse meg a süti-elfogadása ablakot a weboldal tetején; a Beállítások oldal, így könnyen hozzáférhet az ablak szövegéhez.
_ga (A _ga Google Analytics süti): az egyes böngésző látogatók megkülönböztetésére szolgál. Értékként egy véletlenszerűen generált számot tartalmaz (pl.: GA1.2.255322818.1517541613). Segítségével hosszútávú statisztika készíthető a felhasználók általi webhelylátogatásokról. A webhely minden egyes oldalkérelmében szerepel. Alapértelmezés szerint 2 év után jár le, de ezt a webhelyek tulajdonosai tetszés szerint módosíthatják.
_gat (A _gat Google Analytics kuki): a Google tájékoztatása szerint a kérelem gyakoriságának szabályozására szolgál – korlátozza az adatgyűjtést a nagy forgalmú webhelyeken. A webhely minden egyes oldalkérelmében szerepel. 1 perc után lejár.
_gid (A__gid Google Analytics cookie): A Google sütije. Minden látogatott oldalra egyedi értéket tárol. Értékként egy véletlenszerűen generált számot tartalmaz. A webhely minden egyes oldalkérelmében szerepel. 24 óra után lejár.
Honlapunk a Google Analytics szolgáltatását használja, mely a weboldal teljesítményét méri. Ezekkel az elemzésekkel a weboldalt átláthatóbbá, felhasználó-barátabbá tehetjük. Ez a szolgáltatás is használ sütiket, melyek nem tárolnak személyes információkat a számítógép IP-címén kívül, az adatokat név nélkül kezelik.
Ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a Google Analytics sütik információkat gyűjtsenek, telepítenie kell egy kiegészítőt (Google Analytics plug-in) a böngészőjébe. Erről további információkat az alábbi linkeken találhat:
http://www.google.com/intl/hu/policies/technologies/ads/
https://www.google.com/settings/ads/preferences/
https://support.google.com/analytics/answer/6004245
Adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 17-i 2016/679/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján történik. E jogszabályokban foglalt jogait (előzetes tájékozódáshoz való jog, helyesbítéshez, tiltakozáshoz, törléshez, hozzáféréshez, adatkezelés korlátozásához, adathordozhatósághoz való jog) a sütik használata során is érvényesítheti.
További információért bizalommal forduljon a adatvédelmi az adatkezelőkhöz:
Adatkezelők:
Adatkezelő: Bükkösd Község Önkormányzat
7682 Bükkösd, Kossuth L. u. 48.
Adatkezelő: Bicsérdi Közös Önkormányzati Bükkösdii Kirendeltsége
Cím: 7682 Bükkösd, Kossuth u. 48.
Telefon: +36 73 578 560
E-mail cím: hivatal@bukkosd.hu
Közös adatkezelő: Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal
7671 Bicsérd, Alkotmány tér 3.
e-mail: jegyzo@bicserd.hu
Telefon: +36 73 472 297
Az adatkezeléssel kapcsolatos kifogásait, intézkedési javaslatait a hivatal@bukkosd.hu e-mail címen fogadjuk.
Személyes adataira vonatkozó jogainak megsértése esetén a hatósághoz az alábbi elérhetőségen nyújthatja be panaszát: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság - 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22c, elérhetősége: ugyfelszolgalat@naih.hu. Továbbá lakhelye vagy tartózkodás helyi szerint illetékes bírósághoz is fordulhat jogorvoslatért.